Altmer: Tamriel világának egyik elf alfaja, más néven Nemes Elfek. Alimer szigetén(Summerset sziget néven is iszokás emlegetni) élnek, elsősorban a mágikus képességeikről ismertek. Leginkább ők hasonlítanak az Ősökre. Ezt pedig úgy érik el, hogy csak azokkal hajlandók utódot nemzeni akik szintén az ősökre emlékeztetnek. Magasak, tekintélyes külsejük van. Különös aura lengi be körülöttük a levegőt, a legtöbb faj nagyon vonzónak találja őket. Füleik hegyesek, általában ez az egyik legszembetűnöbb dolog, amiben különböznek az emberektől. Mozgásuk kecses, könnyed, légies. Bőrük világos, de nem úgy, mint a Nordoké, inkább az arany színéhez közeli. A fizikumuk sokkal gyengébb, mint az embereké, de ettől még kiváló harcosok lehetnek pusztán sokkal inkább az ögyességükre kell hagyatkozniuk mint az erejükre.
A legcivilizáltabb népnek tartják magukat a világon. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy az egyik legöregebb fajról van szó. Nagyon büszkék az aldmeri örökségükre és ezt gyakran nyíltan hangoztatják is. Sút nem kevés esetben elég pökhendiek és lenézőek a más fajok képviselőivel szmben. Nagyon jó érzékük van a mágiához, kiváló mágusok. A Mágusok Céhét egy Vanus Galerion nevezetű elf mágus alapította.
Ajánlott kaszt: Mágus
Bónuszok: +5 Magicka
Speciális képességek: Egyszerű illúziók idézése → Az Altmer a segítségével képes egy kisebb illúziót megalkotni, amelyik valamelyik érzékszervre hat. Tehát lehet akár egy szag, kép, hang stb.
Bosmer:: Más néven Erdei Elfek. Valen erdőből származó elf alfaj. Harmóniában élnek a természettel és az állatokkal. Ez sokszor abban csúcsosodik ki, hogy hazájukban egész városokat építenek óriási mozgó fák lombjaiba.
Egy vallási irat ami a zöld paktum névre hallgat már az ősidők óta meghatározza a Bosmerek életstílusát. Bár az eredetit nem sokan ismerik a lényeg pár mondatban összefoglalható: Egy Bosmer csak hús alapú ételeket fogyaszthat(de engedélyezett, számára a kannibalizmus) és nem szabad a saját érdekeiből egyetlen növényben és a környezetében sem.
Ennek eredményeképpen a Bosmerek szinte minden fémet és nyersanyagot importálnak a hazájukba. Továbbá a fegyverarzenáljukat szinte kizárólag csont íjak és egyéb hasonló anyagú fegyverek teszik ki. Bár ma már nem minden Bosmer tartja be a zöld paktumot az íjászat mélyen beleivódott a kultúrájukba. Szinte már azzal a kezükben születnek. Számos kutató szerint még öröklik is az íjász képességüket.
Külsőre nem sokban különböznek az Altmerektől. A bőrük viszont barnásabb árnyalatú és alacsonyabbak is, mint a rokonaik.
Ajánlott kaszt: Íjász:
Bónuszok: Íjászat és Lopakodás képzettségek a kezdéskor(mindkettő 5-ről indul)
Speciális képességek: Állatidomítás → A Bosmer a segítségével képes megszelídíteni bármilyen állatot, ami akár a hű társa is lehet a későbbiekben.
Méreg ellenállás: A Bosmer ellenállóbb a mérgekkel és más nyavalyákkal szemben.
Dunmer: Más néven Sötét Elfek. Morrowindben őshonos faj. Szemük a vörös különböző árnyalatiban ragyog, bőrük pedig leggyakrabban szürke vagy kék, ritkán egy kis zöldes beütéssel . A magasságuk megegyezik az emberekével Azt jelentve, hogy az Altmerek és az Orsimerek mögött a harmadik legmagasabb elf faj. (Sokak szerint a harmadik de erről majd később.)
A Dunmerek két féle kultúrát szoktak követni. Az egyik a Nagy házaké mely Morrowind politikai rendszerével volt egyenlő amíg az lakott volt. A nagy házak poltikai pártokként uralták a provinciát. Ez tekintendő a modern Dunmer felfogásnak.
A másik gyakori kultúra a hamuföldiekhez kötődik akik az ősi utat járva törzsekbe tömörültek.
Sajnos a nagyjából 200 éve Vörös Hegy kitörése és azokat követő katasztrófák után ezek a kultúrákból nem sok maradt meg. A Dunmerek pedig szétmenekültek a világban. Így érkeztek meg nagyon sokan Skyrimbe is
Általában kereskedőként, mágusként, vagy bérgyilkosként lehet találkozni velük. Erősebbek és gyorsabbak a többi elfnél, azonban sokkal inkább hajlamosak a gonoszságra, a szadizmusra és az elmebajra.
Ajánlott kaszt: Mágus, Fejvadász
Bónuszok: +5 Magicka; Lopakodás képzettség(5-ről indul)
Speciális képességek:
Tűz ellenállás: A Dunmerek szinte teljesen tűzállóak.
Orsimer: Közismertebb nevükön: Az orkok. Nagy A Wrothgarian Hegység és a Sárkányfark Hegység lakói.
Szájukból méretes agyarak buknak elő. A második legmagasabb faj, nem sokkal maradnak el az Altmerektől. Méretükhöz veleszületett kemény fizikum és erős testalkat társul. Külsejük eléggé zord, szinte mindig mogorvának tűnnek. Lapos és széles orruk van, a bőrük színe általába a zöld és a barna valamelyik árnyalata.Ez az alkat kitűnő harcosokká teszi őket.
Az orkokat nem mindenki (Főleg nem az altmerek.) tekinti elfeknek. A tudomány hivatalos álláspontja szerint azok de Tamriel népe ettől függetlenül elég megosztott a kérdéssel kapcsolatban. De az orkok nagytöbbsége annak tartja magát.
Az Orsimerek leggyakrabban törzsi kultúrában éllnek ahol az összes fél egyenrangú. De a férfiaknak több felesége is lehet. Ha egy ork elhagyja a szülő erődítményét vagy tartományát akkor vezetéknévként felveszi a az erőd vagy provincia nevét ahonnan származik és elé szúrja a "gro-" kötőszót ha férfi és a "gra-" kötőszót ha nő.
Az orkok képesek az összes dühüket összegyűjteni és egy nagy adrenalin roham keretein belül kiadni magukból. Ezt Berzerker dühnek hívják és igencsak veszélyes.
Ajánlott kaszt: Harcos, Sámán
Bónuszok: Nehézvért viselet(5-ről indul), Kétkezes fegyverek használat(egy adott kétkezes fegyvertípus 5-ről indul)
Speciális Képességek: Berzerker Düh → Naponta egyszer használható, legfeljebb egy órán keresztül. Hatása alatt az Orsimer ellenállóbb a különböző sérülésekkel szemben, ráadásul sokkalta erősebbek a támadásai(ütések, közelharci fegyverek sebzése). Miután megszűnt a düh, az eltöltött idő dupláját kell pihenni. Ha nem kíván pihenni, akkor a mozgása lassabb, fáradtabb lesz.[/b][/b]